8. - Reménytelenül

Amikor úgy havonta egyszer sikerül összeegyeztetnünk (vagyis inkább nekem összeegyeztetnem egy időpontot a naptáramat megszabó emberekkel) Caroline barátnőmmel egy találkozót, valamiért mindig egy szórakozóhelyen kötünk ki, ahol körülbelül egy órát töltünk együtt, utána pedig ő elhúz valami akkor megismert arccal.
Na, jó, nem mindig így van, de az esetek kilencven százalékában igen. Az ember nyilván arra gondol, amikor végre találkozhat a legjobb barátnőjével, hogy akkor éjszakába nyúlóan kibeszélik az elmúlt egy hónap történéseit, és nyilván ez is a normális verzió. Csak hogy ez nem igazán Caroline-ra vall. És amilyen hangulatom volt, most rám sem.
Persze ez nem úgy működik, hogy nem is mondunk el a másiknak semmit, és csak sablonos témákról beszélünk, de a legtöbb esetben inkább ő mondd el nekem mindent, én pedig hallgatom, és hümmögök, miközben iszok a koktélomból. De nem úgy néz ki, mint akit zavarná ez a helyzet, és ez ma este sem volt másképp.
A középiskola óta ismerem őt, és ha azt mondom, semmit sem változott az évek során, sem kinézetileg, sem viselkedésileg, akkor nem hazudok. A sötétszőke haja ugyanúgy levette a lábáról az embereket, ahogy a csillogó szeme, amivel igazán felhívta magára a figyelmet, és a nevetése és a stílusa is ugyan olyan volt. Ő maga volt a vonzó személyiség, a társaság középpontja, a lány, akiért tipikusan odáig volt minden fiú, elvégre elbűvölő tudott lenni, szó szerint. Megértő, remek hallgatóság, vicces, szórakoztató, ráadásul órákig lehetett vele beszélgetni, akkor is, ha csak aznap találkoztatok először. Ezek alapján az ember azt gondolná, biztosan évek óta már párkapcsolatban él valami taggal, akivel oda meg vissza vannak egymásért. Csakhogy, mint mindenkinek, Caroline-nak is van egy hibája.
 Mégpedig, hogy nem bír megmaradni egy fiú mellett.
Ebben a nézetében mondjuk sosem osztozkodtunk, mondhatni, egymás ellentétei vagyunk, ahogy még csomó minden másban. Ő nyitottabb, én visszahúzódóbb vagyok. Neki már vagy ezer kapcsolata volt, nekem meg még egyetlen egy normális sem. Ha bulizunk, ő kapja a nagyobb reflektorfényt.  Nem is értem, miért is vagyok én a híresebb kettőnk közül. Így aztán, még az ő ismerősei szerint én vagyok az ő kiegészítője, az enyéim szerint ő az enyém. Szerintem mindketten kiegészítjük a másikat úgy, hogy még csak észre sem vesszük.
Minden hibája ellenére azonban jó barátnő, de tényleg. És nem csak azért, mert az X faktor után ő volt az egyetlen, aki igazán mellettem maradt a barátaim közül.
A mostani társaságom, már ha azt a két-három emberből álló csoportot annak lehet nevezni, vagy hozzám közelebb álló személyek közül is, nagy részével a műsor után ismerkedtem meg, az elitebb körülmények között, azaz ők mind valakinek a valakijei voltak. De ahhoz képest egészen kedveltük egymást.

Visszatérve a Caroline-al való barátságomhoz, egyetlen szépséghibája volt a dolognak. Mégpedig, hogy szinte senki nem kedvelte a hozzátartozóim közül.
Túl könnyűvérűnek számított az anyámnak, a bátyámnak, és a menedzseremnek, akik nem is értették igazán, mit keresünk mi egymás mellett, de hát ezt még én sem tudtam megmondani, így inkább elengedtem a megjegyzéseiket a fülem mellett.
- Hahó! Föld hívja az álmodozót! – lengette meg előttem a karját, kikergetve az újabb visszatekintésből, mire ismét a fülembe mászott a klubban üvöltő sláger, amire mögöttünk, a táncparketten rázták a felsőbb réteg tagjai.
A klub, amiben voltunk, az én ötletem volt, ahogy általában mindig, mivel nekem van bejáratom az ilyen helyekre, Caroline legnagyobb örömére. Igen, ő lényegesen jobban szeretett ilyen helyekre járni, mint én, aki csak kötelezettségből teszi legtöbbször.
- Bocsi. – ráztam meg a fejem, visszatérve a való világba. – Mit is mondtál?
Felvonta a szemöldökét, és gyorsan végignézett a helyiségben tartózkodókon.
- Azt, hogy Matt érdeklődött felőled. Megint. – közölte, és ő is megrázta a fejét. – Nem értelek, Av. Egy cuki, amerikai fiú oda meg vissza van érted, és te még csak tudomást sem vagy hajlandó venni róla. És nekem kell emlékeztetnem téged, hogy egyáltalán létezik az a srác. Oké, én megértem, hogy a nagy híresség nem mindenkinél áll le, mert akad jobb is a választékában, na de könyörgöm, már rég nem a gimiben vagyunk, és neked még mindig nem volt senkid. Felnőttek vagyunk, azt csinálunk, amit akarunk, korlátok nélkül. Még ha nem is vonzódsz hozzá annyira, egy alkalomra azért megteszi. – vonta meg a vállát.
Tipikus Caroline, aki éppen most próbál egy egyszer látott srác ágyába küldeni.
- Ez a te gondolkozásod, nem az enyém. – intettem le, és gyorsan ittam egy kortyot a koktélomból.
Muszáj valahogy feloldódnom.
- Lehet. De neked sem ártana hasonló. – követte a példámat. – Na, mindegy, ha nem, hát nem. Mesélj inkább egy kicsit, mik a terveid? – érdeklődött meglepő módon, elvégre eddig inkább ő beszélt, én meg nem igazán voltam beszédes kedvemben, mint korábban említettem.
Szórakozottan elfordultam a tömeget pásztázni, hátha eszembe jut valami, amit érdemes elmesélnem neki, anélkül, hogy untatnám. Mivel biztos vagyok benne, hogy nem kíváncsi arra, melyik fesztiválon lépek fel vagy éppen melyik cégnek leszek az arca, vagy, hogy mi a helyzet az új albummal. Mármint, biztos érdekli valamilyen szinten, de valószínűleg csak udvariasságból bólogatna rá, és inkább a szaftosabb részletekre lenne kíváncsi. Azaz, hogy kivel találkoztam, kivel haverkodtam össze, és talán, hogy kivel dolgozom.
És az utóbbiról nem szívesen beszélek, de mégis jobbnak tartottam, hogy Caroline tőlem hallja először, mint a netes bulvároktól.
- Fellépések, meg ilyenek. – kavargattam a szívószállal az italomban. – Elő zenekar leszek Liam-nél és a többieknél. – motyogtam alig hallhatóan, és már ittam is, remélve, nem hallotta meg.
De ezt benéztem. Caroline olyan hamar csapott le a témára, mint én futás után a jéghideg üveg vízre.
- Mi van? – meredt rám hitetlenül. – Most szórakozol, ugye?
- Nem. – morogtam. – Ilyennel nem szórakoznék.
- Nem örülsz neki, vagy mi?
- De örülök. – és ez volt az igazság, egy kisebb bibivel. – Csak más valaki nem nagyon.
Nem terveztem az egész Louis-történetet kifejteni a barátnőmnek, csupán csak azt a részét, hogy valamiért nincs odáig értem, ami kicsi füllentés, elvégre nagyjából tudom, miért, de jobb, ha Caroline nem tudja a teljes igazságot.
- És van valami tipped, miért köcsög? – kérdezte, miután beszámoltam neki pár dologról.
- Nem sok. – ráztam meg a fejem. – De hát nem szerethet mindenki mindenkit. Mindenesetre nem nagy dolog, lenyomok velük két hónapot, aztán ennyi. Nem hiszem, hogy arra menne ki a játék, hogy az őrületbe kergessen, annyira azért nem érdeklem. – mondtam, azonban ő erre felvonta a szemöldökét, így miután kapcsoltam, gyorsan hozzátettem. – Mármint, nem érdeklem egyáltalán. – hebegtem.
Aha, persze. Te nem is, csak a történeted.
- Hagy mondjak neked valamit – kezdte Caroline, és én már előre rosszat sejtettem. – nincs olyan, hogy te nem érdekelsz valakit. Te mindenkit érdekelsz. Csupán téged nem érdekel senki.
- Engem igenis érdekelnek! – keltem azonnal saját magam védelmére, kicsit szánalmasan, elvégre valamilyen szinten igaza volt, de ezt a büdös életnek nem ismertem volna be.
- Akkor meg miért nem volt még soha egy normális kapcsolatod? – vonta fel a szemöldökét megint. – Mert ismerlek már egy ideje, Av, és biztos, hogy nem azért, mert eddig senkinek sem tűnt fel, mennyire vonzó és különleges vagy. Oké, neked nem akárki kell, az egy dolog, hiszen egy különleges különlegest is érdemel, de nem tudjuk előre megmondani, ki lesz az, aki pont neked kell, ezért kell kipróbálni mindenkit, aki közeledik. Hátha telitalálatunk lesz. – csapott a combomra bátorítólag. – Szóval, szerintem Louis-t igenis érdekled. Sőt, azok alapján, amit elmondtál, talán még jobban is, mint kellene. – harapott az alsó ajkába, majd hirtelen felpattant, és a táncparkett felé vette az irányt, még mielőtt bármit is mondhattam volna tiltakozásképp.
Jellemző, hogy amint valami olyasmit mond, amit nem szívesen fejtene ki, lelép, és úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és normál esetben hagytam is, de ez alkalommal szinte azonnal utána iramodtam. Nagyon reménykedtem benne, hogy ez csak egy Caroline-tipp, aminek semmi köze a valósághoz, elvégre ez még feltételezésnek is nevetséges volt. Még hogy érdeklem Louis-t… maximum a történtek érdeklik.
Megpróbáltam átvágni az embertömegen, hogy kövessem a barátnőmet, de sikerült vagy három embernek nekimennem, és mire kiverekedtem magam közülük, sűrű bocsánatkérések közepette, Caroline már sehol sem volt. Kettőt tippelhettem, merre találom, és elsőre sikerült beütnöm a jó választ, ugyanis pillanatokkal később kiszúrtam, ahogy már egy korábban kiszúrt sráccal van, édes kettesben, az egyik sarokkanapénál. Hitetlenül megráztam a fejem, és mivel hirtelen nem jutott eszembe jobb ötlet, plusz elég levegő sem volt odabent, úgy gondoltam, a legjobb lesz, ha szívok egy kis friss levegőt. Miután újra átverekedtem magam az embereken, a két szárnyű ajtó felé vettem az irányt, ami arra a kis belső udvarra vezetett, ahol engedélyezve volt, hogy a szórakozóhelyen tartózkodók rágyújthassanak. Sejtettem, hogy sokkal tisztább levegő ott sem lesz, de ott legalább valamilyen volt, nem úgy, mint a klub belsejében.
 Nem sokan tartózkodtak kívül, amit nem is csodálok, elvégre nyár és cigi ide vagy oda, ma este kivételesen hideg volt, így majdnem szétfagytam az egy szál dzsekimben és ruhámban, ugyanis még csak harisnya sem volt rajtam. Megszívtam magam, elvégre, úgy sem maradok kint sokáig, csupán csak pár percet, azt meg kibírom, ráadásul legalább kapok rendesen levegőt.
De nem a hideg volt az, amire összerezzentem, alig egy perccel később. Hanem egy túlságosan is ismerős hang.
- Avery? – mint egy lassított felvétel, olyan lehetett, ahogy abba az irányba fordultam, ahonnan a nevemet véltem hallani.
Akármennyire is fohászkodtam magamban, hogy csak képzelődjek, feleslegesnek bizonyult, tényleg Louis állt tőlem tíz méterre, valami idegen lány társaságában, aki olyan megvetően nézett rám, mint még soha senki, ami elég nehéz, ha naponta kapsz hideget, meleget. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy ez a lány nem Eleanor lesz. Na, nem, mintha még soha az életben nem láttam volna Louis barátnőjét vagy csak volt barátnőjét, fogalmam sincs, mi a jelenlegi státuszuk, ráadásul ennek a lánynak sokkal sötétebb bőre, és szinte már fekete haja volt.
Nem sok időm volt találgatni, kivel sikerült lekapnom, ugyanis a következő pillanatban már el is indult felém, szó nélkül maga mögött hagyva az egzotikus szépséget, aki erre egy újabb megvető pillantással jutalmazott.
- Louis, neked meg mi a bánat… - kezdtem bele nagy nehezen, amikor feltűnt, hogy kissé dülöngélve jár, ráadásul, ahogy közelebb ért, sikerült a véreres szemeit is kiszúrnom.
Úgy álltam ott, mint egy fa, a földbegyökerezett lábaimmal, így még csak hátrálni sem bírtam, amikor alig egy méterre lecövekelt előttem, és közelebb hajolt.
- Tudod, mielőtt felbukkantál, pontosan rád gondoltam. – szólalt meg, mire egyből megéreztem a belőle áradó alkohol szagot.
Teljesen ki van ütve.
Segítséget keresve pillantottam körbe, de mind hiába, már csak mi hárman tartózkodtunk kint, márpedig ha esetleg arra számítottam volna, hogy Caroline esetleg felbukkan időközben, akkor ezt eléggé benéztem.
Fogalmam sem volt, mit kéne tennem vagy éppen reagálnom, így megpróbáltam kitudakolni, mégis mi mindent sikerült magába öntenie, szednie a ma este folyamán, hátha ezzel többre megyek. Ahogy végignéztem rajta, sikerült megállapítanom, akármit is csinált, nem tett vele valami jót magának, és hogy a legjobb lenne, ha minél előbb eltűnne innen.
- Valamiért – kezdte újra, még több indulattal, hála az alkoholtól szerzett hatalmas önbizalomnak. – napok óta másra sem gondolok, csak rád. De komolyan. Fogalmam sincs, mit csinálsz velem, de kurvára ki akaszt, és még ha nem is vagy velem, állandóan csak azok a rohadt kérdőjelek vannak előttem. Amik veled járnak.
A dolog csak akkor vált ijesztővé, amikor abbahagyta a beszéléssel járó hadonászást, és ismét közelebb hajolt.
- Mit csinálsz velem? – suttogta, egészen közel a fülemhez.
Levegőt alig kaptam, nem hogy bármit is válaszolni tudjak neki.
De valahogy azért megpróbáltam egy épkézláb mondatot kierőltetni magamból.
- Szerintem jobb lenne, ha eltűnnénk innen… - tudtam, mennyire kétértelmű lesz ez számára, ahogy azt is, ha nem mondom ezt, a büdös életbe nem fogom hazarángatni.
Aggódtam, mi lesz, ha bárki meglát minket, ugyanis amikor átpillantottam a válla felett, észrevettem, az idegen lány már nincs ott. Nyilván megunta, hogy olyasvalakire vár, aki nyilvánvalóan talált magának más elfoglaltságot.
- Azt mondod? – vonta fel a szemöldökét.
A torkomban dobogó szívvel bólintottam.
- Hozzád vagy hozzám? – kérdezte, és egy teljes pillanatig úgy tűnt, mintha semmi baja sem lenne.

Tippem sem volt, mire vállalkozok, de a jelen helyzetben nem volt helye a tiszta gondolkozásnak, és bár az egyik részem már vagy egy órája azt üvöltötte, hogy meneküljek, amíg csak lehet, a másik nem vett róla tudomást, helyette arra ösztökélt, hogy kibámuljak az autó ablakán, bele a sötétségbe. Egész úton egy szót sem szólt egyikünk sem, azóta, hogy be nem diktáltam a sofőrnek a Louis által megadott címet, nyilván a saját lakásáét. De amúgy sem tudtam volna mit mondani, annyira lefoglalt a szívem kalapálását hallgatni, ami miatt kezdtem félni, hamarosan kiüti a mellkasomat.
A helyzet csak tovább fokozódott, miután kiszálltunk a kocsiból, és a kapunál ácsorgó biztonsági beengedett minket, egy zavart pillantás kíséretében, mire megpróbáltam valahogy jelezni, később igyekszem kettőnk helyett is megmagyarázni, mi történik.
De a nézése elárulta, látott már ennél érdekesebb helyzetet is.
Halvány világítás fogadott minket a házban, bár mindketten tudtuk, csak mi vagyunk benne. Mégis jobb volt, mint a teljes világosság, illetve sötétség, így meg sem próbálkoztam villanykapcsoló keresésével, lerúgtam magamról a cipőmet, és követtem az előttem járó fiút, aki egyenesen az emelet felé vette az irányt, pedig még csak ki sem szúrtam, hogy van lépcső egyáltalán a lakásban. Igyekeztem lépést tartani, mégis valamiféle tisztes távolságban haladni mögötte, hogy ne tűnjek annyira izgatottnak, mint amennyire valójában vagyok.
Ahogy sejtettem, másodpercekkel később már a valószínűleges szobájában találtuk magunkat, de meglepetésemre még csak rám sem nézett, ahogy beléptünk, oda is sétált az ágyhoz, és szó nélkül leült a végébe.
Úgy meredt maga elé, mint akiben semmi élet sincs. A legrosszabb pedig az volt, hogy kezdtem el hinni, tényleg így van. Máskülönben miért ment volna el odáig, hogy leigya magát, amire még be is vesz valamit? Bár az utóbbit csak a szemein lévő árulkodó jelekből feltételeztem.
- Miért csinálod ezt? – törte meg a csendet a hangja, és végre hajlandó volt rám nézni. – Miért segítesz? Miért vagy itt?
Nem tudtam, milyen választ vár, mégis a legkézenfekvőbbnek az bizonyult, ha azt mondom:
- Mert jó ember akarok lenni. Mert nem akarom, hogy olyan legyél, mint amilyen én voltam. – és ezzel sikerült is újra beleültetnem a bogarat a fülébe, ha kap az alkalmon, hogy ismét a múltamról kérdezhessen.
De nem. Úgy nézett ki, mint aki el sem gondolkozik azon, amit mondtam.
Én jövök.
- És te? – kérdeztem halkan. – Te miért csinálod ezt?
Felesleges volt hozzátennem, hogy tönkre teszed magad, szerintem még a legbizonytalanabb állapotában is tökéletesen tisztában volt vele, mit csinál.
Úgy tűnt, nem fog válaszolni, megint, mint aki meg sem hallott. De akkor megint felnézett, egyenesen a szemembe.
- Mert megöl.
Akár egy elfojtott segélykiáltás.

Sziasztok!:) A legutóbbi posztomban nem említettem, mivel gondoltam, majd szokásos módon, a rész végén sort kerítek rá, meg szeretném köszönni a kommenteket, pipálásokat és a feliratkozókat, eszméletlen sokat jelent nekem, főleg, hogy a megjegyzésekben azt írtátok, tetszik a történet, így eszméletlen boldog is vagyok egyben, köszönöm<3
Megpróbálom az egy hetes rendszert megtartani, ahogy ígértem, és akkor remélem, sikerülni is fog ezúttal. Ezzel, illetve a következő résszel kapcsolatban annyit, hogy tudom, kezd egy kicsit egyhangú lenni a történet, de ha minden úgy alakul, ahogy terveztem, a következő fejezetben megtörik egy bizonyos jég. Szóval, ha még nem untatok bele annyira, akkor legyetek résen, hátha sikerül is összehoznom.:)
Még egyszer köszönök mindent, iszonyatosan hálás vagyok, remélem mindenki hétvégéje jól telik, és hogy szerencsésen túléltétek az első napokat!

- xoxo, Sophie V.