21. - Te meddig mennél el értem?

Az első kétségem azzal kapcsolatban, hogy belementem ebbe a közös programba, akkor mutatkozott meg, amikor a tetováló szalonba belépve a művész tekintete egyből rajtam landolt, olyan érzésekkel fűszerezve, amikre talán nem lettem volna kíváncsi. Talán meg is torpantam volna a bejáratban, ha a mögöttem álló Tom (aki mint kiderült Zayn személyi testőre) nem lökött volna beljebb, arra hivatkozva, hogy már sikerült kiszúratnunk magunkat néhány erre járó kíváncsiskodóval. Igyekeztem az idegességemet nem kimutatva helyet foglalni a széken, amire a rózsákkal és egyéb hasonló motívumokkal kivarrt karú lány intett, miközben Louis és Zayn nagyban diskurálni kezdett az engem megbámuló taggal.

- És neki is lesz valami? – a pasi hanghordozására természetesen azonnal felkaptam a fejem, elvégre nem kellett agysebésznek lennem ahhoz, hogy tudjam, rólam van szó.
 Louis felvont szemöldökkel nézett rám, míg Zayn elnyomta a feltörni készülő röhögését. Aprón megráztam a fejem, ezzel egyértelmű választ adva nekik, miszerint egy, én csak kísérőnek jöttem, kettő, csak mert Zayn rám aggatta a jó kislány jelzőt, nincs bennem bizonyítási vágy az ellenkezőjéről.
Na, nem mintha nem fordult volna már meg a fejemben, hogy tetkót szerezzek, csak éppen még halványlila gőzöm sem volt, mit kellene. A velem lévő fiúkkal ellentétben ugyanis semmi tapasztalatom nem volt a dologgal kapcsolatban.
- Na, gyerünk. – dörzsölte össze a tenyerét Malik elégedetten, és már le is vetette magát a bőrrel kibélelt ülésbe, míg Louis inkább mellém ült.
- Te nem? – néztem rá meglepetten.
- Most nem vagyok besózva. – válaszolta, majd a még mindig felspannolt bandatársára mutatott. – Vele ellentétben.
- Ez ilyen alapon működik? – kérdeztem.
- Hát, be van sózva, mert túl sok az adrenalin. Ugyanis az egy dolog, hogy fáj neki, miközben megcsinálják, de az a fájdalom megéri, és azért akarsz egy idő után egyre többet. – mondta, miközben szemügyre a kézfején az egyik sajátját.
Bólintottam, és a tekintetemet újra Zayn-re vezettem.
- Sosem leszek elég bátor egy ilyenhez. – ráztam meg a fejem.
- Hát, az első lépésen már túl vagy. – nevetett fel Louis, mire kérdőn felé fordultam. – Elvégre eljöttél. – egészítette ki magát.
- Az még nem azt jelenti, hogy tetkóval is fogok távozni. – meredtem rá sápadtan.
Ismét felnevetett, majd a hozzám közelebb eső karjával átkarolt, és magához húzott. Csak akkor jutott el a tudatomig, hogy most mutatkozunk először nyilvánosan együtt, úgy, hogy idegenek is vannak a környezetünkben.
Mintha csak megérezte volna a pillanatnyi kétségbeesésemet az idegen helyzet miatt, megszólalt:
- Nyugi. – suttogta, hogy csak én halljam.
Hihetetlen, hogy egy szavába került és a szívverésem valóban lelassult, azonban mikor egy másodperccel később abba a gyönyörű szempárba néztem, újra felgyorsult.
Hihetetlen, hogy ennyire hatott rám.
Nem tudtam, mire gondolhat, mégis pár pillanat erejéig olyan volt, mintha akkor egy emberként ugyanazon járt volna a fejünk, a tekintetéből pedig egy még korábban nem tapaszalt érzést véltem felfedezni velem kapcsolatban. Akkor először láttam a szemében olyat, amit csak egyféleképpen tudtam beazonosítani, mégsem voltam biztos, azt látom, amit. Ahhoz meg kellett, hogy erősítsen egyetlen egy szóval, de tisztában voltam vele, hogy nem fogja kimondani.
Elvégre nekem sincs merszem.
Mintha a külvilág nem is létezne, úgy hajolt közelebb felém, de nem tudtam volna megmondani a végére, ki csókolt meg kit, hiszen alig mozdult meg, már a példáját követve fordultam felé. Akkor érdekes módon rajta kívül semmi sem érdekelt, még az sem, hogy tudtam, a szalonban jóformán mindenki minket bámul.
Ha a tettek felérnének a szavakkal, talán azt üzente volna, hogy ő is szeret. De amíg nem mondta ki, addig egyáltalán nem voltam biztos, mit is próbált éreztetni velem a csók közben. Az egyetlen, amit biztosan éreztem, hogy hosszú idők óta nem vagyok egyedül.
- Khm. – krákogott egyet Zayn, de már csak miután szétváltunk.
Nem mertem Louis szemébe nézni, helyette a földre szegeztem a tekintetem, és úgy tettem, mintha az égvilágon semmi sem történt volna az előbb. Mindig is az volt a legegyszerűbb, ha falat húzok magam köré.
- Értem én, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb, meg hogy nem bírjátok türtőztetni magatokat, elvégre nekem sem menne a titkolózás után. De nyilvános helyen vagyunk, drágáim. – vigyorgott Malik, az őt tetoválni készülő fazon pedig csak elnyomott egy mosolyt.
Nem úgy nézett ki, mint akit zavart volna az előbbi jelenet.
- Én a helyedben meg sem szólalnék. – nézett rá jelentőségteljesen Louis a barátjára.
- Tudom, mire célzol, de az csak egyszer fordult elő. – mentegetőzött Zayn.
A mellettem ülő fiú csak megrázta a fejét, és a tekintetét újra rám szegezte.
- Minden rendben? – kérdezte, az összezavart ábrázatomat látva.
Bólintottam.
Bár belül majd’ szétmart az érzés, hogy sosem leszek képes bevallani, mit érzek iránta valójában.
- Csak egy kicsit rossz nézni. – tettem hozzá, miközben eljutott a tudatomig, hogy éppen azt bámulom, ahogy nekiállnak Zayn tetoválásának.
- Majd hozzászoksz.  Elég ilyet fogsz még látni. – legyintett az előbb említett személy a megjegyzésem hallatán, Louis-ra bökve.
- Nem kell eljönnöd velem, ha nem akarsz. – biztosított a fiú.
- De szeretnéd, mi? – fordultam felé felvont szemöldökkel.
- Ennyire látszik? – kérdezett vissza, mire elnyomtam a vigyorgást, és a tekintetemet újra Zayn felé fordítottam.
Azonban amikor megéreztem a kezét a combomon, enyhén megrázkódtam, annak ellenére, hogy nem ez volt a legbensőségesebb mozdulat, amit valaha megtett velem szemben.
Mégis szokatlan volt.
Anélkül, hogy ránéztem volna, odavezettem a kezemet az övéhez, és összekulcsoltam őket, és akármennyire is próbálkoztam, egyszerűen képtelen voltam újra a szemébe nézni, attól tartva, megint a hatása alá esek, mint az előbb.
Talán fél óra telhetett el, amikor meghallottuk az első gyanús hangot.
Fogalmam sincs, miről ment a beszéd a két fiú között, azonban elég volt egy hangos koppanás a szalon sötétítővel eltakart ablakán, hogy mindenki felkapja a fejét és a megfelelő irányba nézzen.
- Ez meg mi volt? – meredt összeráncolt szemöldökkel az említett részre a tetováló, miközben abbahagyta Zayn karjának kenegetését.
Az üzletben tartózkodó lány, aki eddig csendben meghúzódott a háttérben, letette az eddig olvasgatott magazint, felállt és az üveghez sétált. Amilyen gyorsan húzta szét a két szélét a sötétítőnek, olyan gyorsan engedte is el, azonban nem volt elég gyors ahhoz, hogy ne láthassuk az ablakon átütő villanást.
- Ó, a rohadt… - szólalt meg Louis, mire kérdőn meredtem rá.
Csak akkor értettem meg, mi folyik kint, amikor feltűnt, hogy a testőrük is az üveghez lép, majd miután ő is kitekintett, káromkodva lépett hátra egyet.
- A bejáratot teljesen eltorlaszolták. – rázta meg a fejét.
Ez pedig csak egyet jelenthetett. Megtaláltak minket.
- Most hogy a picsába jutunk ki innen? – fújtatott Zayn elsötétült tekintettel.
- Megoldjuk. – pattant fel a másik biztonsági.
- Erről rohadtul nem volt szó! – fordult felé Louis, szintén nem túl barátságos hangnemben.
- Mikor van róla szó szerinted? Ne csinálj már úgy, mintha most történne ilyen először! – tárta szét a karját Tom idegesen.
Egyikről a másikra kapkodtam a fejemet a párbeszédek közben, a tekintetemet néha-néha a bejárat felé kapva, mikor épp meghallottam egy újabb koppanást, ami azt jelezte, odakint egyre türelmetlenebbek.
Csak akkor hallottam meg az elfojtott sikításokat.
- Még nem tudnak rólatok. – szólalt meg Zayn, leginkább magában beszélve, mégis felé kaptam a fejem.
A tekintete végig rajtunk, de leginkább a még mindig összekulcsolt kezeinken volt.
- Szét fogják szedni. – közölte, a mondatát Louis-nak címezve.
- Mi? – meredtem először rá, aztán a mellettem ülő fiúra, aki erre csak megrázta a fejét.
- Nem fogják. – válaszolta, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó.
És nekem egy kicsit olyan érzésem volt, mintha számukra ez valóban az lenne.
- Akkor muszáj lesz külön mennetek. – vonta fel a szemöldökét Zayn.
- Nem megyünk külön és nem is fogják szétszedni. Leszarom, ha megtudják, nem fognak hozzáérni!– csattant fel Louis, én pedig összerezzentem.
Egyszerre féltem az rég nem látott, dühös oldalától, és éreztem magam biztonságban mellette.
Szólásra nyitottam a számat, azonban beláttam, semmi hasznossal nem szolgálhatok a jelen helyzetben
- Mennünk kéne. – jelent meg mellettünk Tom, pont amikor Zayn felállt a székből.
Az ajkamba harapva bólintottam, ezzel egy újabb sebet ejtve a már amúgy is kényes területen.
- Ti mentek elsőnek. – mutatott ránk a másik testőr, én pedig, bármennyire is igyekeztem visszafogni magam, megszorítottam Louis kezét, aki erre felém fordult, és anélkül, hogy egy szót is szólt volna, magához ölelt.
Tudtam, hogy nem maradhatunk így sokáig, mégis egy pillanat erejéig összeszorított szemekkel bújtam hozzá, amennyire csak lehetett, hogy kellő magabiztosságot szerezzek ahhoz, ami most történni fog.
Bár tudtam, ehhez még ez is kevés lesz.
Elengedtem őt, majd alig három másodperccel később már a nyitott ajtóban állva kaptam szinte azonnal a karomat a szemeim elé, nehogy megvakítson a vakuáradat, ami megcsapott.
A kiáltások egybefolytak, ahogyan az arcok is, akik megpróbáltak olyan közel férkőzni hozzánk, amennyire csak lehetett, ezzel még jobban megnehezítve az előttünk (vagyis inkább előttem) haladó biztonsági dolgát. Jóformán fogalmam se volt arról, merre megyek, lehajtott fejjel követtem a testőrt, meg sem próbálva hátratekinteni, hogy megnézzem, mi van Louis-val, ugyanis azon kívül, hogy olyan erősen szorítottam a kezét, amennyire csak lehetett, semmit sem érzékeltem a jelenlétéből.
A tömegnek köszönhetően iszonyú lassan haladtunk az amúgy nem túl nagy távolságra lévő út felé, ahol mégis csak sikerült nagy nehezen kiszúrnom egy fekete járművet, ami valószínűleg ránk várt, de ahogy egyre közelebb értünk, egyre kevesebb levegőt éreztem magam körül. Leginkább a két fiú nevének kiáltásait hallottam, de amint egyre több ember szúrta ki a kezeinket, a sajátom is egyre gyakoribbá vált, ahogyan a valamivel hangosabb megszólalások is.
Kaptunk hideget, meleget.
Egészen a kocsiajtó eléréséig bírtam, csak utána éreztem, hogy az a levegőmennyiség, amit eddig kevésnek tartottam, a feléjére csökkent, ugyanis bár valamivel kevesebben állták körbe az autót, azok mind az arcunkba nyomták a kameráikat. Megpróbáltam a lehető leggyorsabban beülni a járműbe, azonban nem voltam elég gyors, az egyiküknek sikerül belépni elém, majdhogynem eltalálva a maga előtt tartott gépével, de mégsem a testőr volt az, aki belépett kettőnk közé.

Hanem Louis.
Reagálni sem volt időm, már el is engedte a kezemet, helyette pedig a vállamnál fogva ragadott meg, és taszított a háta mögé, miközben a fél karjával arrébb utasította a fotóst, aki ezután az egyensúlyát elvesztve lépett hátra, utat engedve nekünk az autóhoz.
Nem kaptunk több időt a helyzet mérlegelésére, újabb taszítást éreztem, ezúttal hátulról, és a következő pillanatban már a kocsi belsejében találtam magam, és már csapódott is az ajtó. Hosszú másodpercekig csak magam elé meredve próbáltam felfogni az előbb történteket, csak utána néztem rá a mellettem ülő fiúra, aki kifürkészhetetlen pillantással nézett vissza rám.
Fizikailag most mentett meg másodszorra.
Lelkileg pedig vagy ezredszerre.

Sziasztok!:)
Először is remélem, mindenkinek a lehető legjobban telt a karácsonya és telik a téli szünete. Másodszorra pedig nagyon-nagyon köszönöm a feliratkozókat, kommentet és pipákat, amik az előző részhez érkeztek, és a harmadik díjat, amit hamarosan ki is teszek. Komolyan, eszméletlenül sokat jelent mindegyik, és nagyon hálás vagyok értük!<3 Ti vagytok a legjobbak, nem győzöm hangsúlyozni.

Jövőhéten jelentkezem az újabb fejezettel, addig is használjátok ki jól a maradék szabadidőt, érezzétek jól magatokat szilveszterkor és vigyázzatok magatokra!:)

- xoxo, Sophie V.