2015. április 4., szombat

33. - Búvóhely

Az érzés, miszerint nyerésre állok, egyre inkább kezdett átcsapni a győztem fázisba, miközben még mindig rezzenéstelenül álltam az öltönyös tekintetét, arra várva, mikor adja fel.
Mert, hogy én nem fogom, az biztos. De szerintem erre már ő is rájött.
A feszültség a levegőben mostanra már kétségkívül érezhető volt, senki sem mert megszólalni, hogy témát váltva vessen véget a kettőnk között lévő néma harcnak, vagy akárcsak egy mozdulatot tenni. Úgy bámultak minket, mintha attól félnének, ha helyzetet változatnának, robban a bomba.
Az idő alatt, amíg fogva tartottuk a másik tekintetét, volt alkalmam kiolvasni a színtiszta döbbentséget Bruce szeméből, amit betudtam annak, vagy nincs igazán hozzászokva, hogy szembe szálljanak vele, vagy egész egyszerűen sikerült meghazudtolnom a visszahúzódó Avery-ről kialakult képet. Elvégre, mikor beléptem a szobába, nem pont úgy nézett ki, mint aki tart tőlem.
Nem erre számított.
A pillanat, aminek végül is sikerült véget vetnie a kettőnk közti néma kommunikációnak, a kétszárnyú ajtó kicsapódás volt, mire felkaptam a fejemet, és a következő pillanatban szembe találtam magunkat a levegő után kapkodó Corinne-nal.
Csak éppen nem bírtam rájönni, vajon a düh vagy a sietség okozta az oxigénhiányát. Ha tippelhettem volna, azt mondanám, is-is.
- Itt meg mi a fene folyik? – csapódott be pár pillanattal később a bomba, amire már mindenki visszafojtott lélegzettel várt.
Elég volt egyszer végignézni az asztalnál ülőkön, hogy le lehessen venni, senkit sem ért meglepetésként a második anyám éles hangja. Mintha előre tudták volna, mi következik.
Mintha tudták volna, hogy idejön.
- Csak beszélgetünk. – köszörülte meg a torkát az egyik ismeretlen, akinek még mindig nem tudtam a nevét.
A menedzserem szeme összeszűkült.
Na, most a fazon vagy nem ismeri elég jól Corinne-t, vagy túlságosan is bátor, de igazából teljesen mindegy, melyikről van szó, nem jár jól.
- Valóban? És mégis miről? – érdeklődött szórakozottságot színlelve, azonban a hangja mögött tisztán kivehető volt a düh, amit ha jobban szemügyre vettük, a szemében is megpillanthattunk.
- Szerettünk volna feltenni pár kérdést a múltkori esettel kapcsolatban, hogy elkerülhessük az esetleges félreértéseket. – fordult a menedzserem felé Bruce.
- Azt hittem, azt már megbeszéltük. Nem hozzuk nyilvánosságra. – lépett be az ajtó a sajtósaim közül az egyik, bár a nevére nem emlékeztem, elvégre csak egyszer találkoztunk, és Corinne-nak sem szokása az orromra kötni az összes csapattag nevét. – De valóban van még néhány tisztázatlan részlet vele kapcsolatban, szóval, amíg Ms. Cane távozik, addig meg is vitathatnánk. – sandított bennfentesen a második anyámra, aki erre összeszorított szájjal felém fordult.
- Avery, van egy kis problémánk.
Összeráncolt szemöldökkel meredtem Corinne-ra, ő azonban minden szó nélkül állta a pillantásomat, amiből arra következtettem, nem szándékozik itt mindenki előtt közölni, mi is az a probléma.
A mellettem ülő Louis kérdőn pillantott hol az egyikünkre, hol a másikunkra, majd a tekintete végül rajtam állapodott meg, én azonban egy apró fejrázással jeleztem, fogalmam sincs, mi folyik itt.
- Velem fáradna, Ms. Cane? – jelent meg az ajtóban Derek, egy másik testőr társaságában, azonban az utóbbi már el is indult felém, meg sem várva a válaszomat.
- Corinne? – kerestem kétségbeesetten a tekintetét, azonban elkapta a pillantását, és a földre szegezte, anélkül, hogy bármit is mondott volna.
- Elárulná valaki, mi ez az egész? – rázta meg a fejét Louis, miközben összenézett a szintén összezavarodott Liammel.
Időközben a testőr már a székem mellé is ért, mintegy ösztönzésként, hogy induljak el, mire kelletlenül felálltam, a mellettem ülő fiú pedig követte a példámat, Corinne azonban egy pillantással megállásra kényszerítette.
- Jobb, ha maradsz, Louis.
- Nekem aztán rohadtul ne mondja meg, mit csináljak! – vetette oda a menedzseremnek, mire ijedten felé kaptam a tekintetemet, azonban meglepő módon semmilyen válasz nem érkezett a részéről. Mintha túl könnyen beletörődött volna, hogy Louis nem fogja követni az utasításait.
Ez pedig gyanús volt.
Azonban nem ő volt az egyetlen, aki ezek után már meg sem próbálkozott a marasztalásával, a többiek egy emberként hallgattak, és szegezték a tekintetüket az asztal egy-egy pontjára. Megpróbáltam újra elkapni Corinne pillantását, még mielőtt kiléptünk volna az ajtón, azonban tisztán látszódott, ahogy küzd a szemkontaktus ellen, így egy apró fejrázás után feladtam, és tehetetlenül néztem, ahogy eltűnik a szemem elől.
Még mielőtt bármit is mondhattam volna, a kétszárnyú ajtó becsapódott mögöttünk, így egyedül találtam magamat Louis és a két testőr társaságában, azonban az utóbbi kettő kissé türelmetlenül húzódott félre, jelezve, hogy indulnának is tovább, én azonban mozdulni sem bírtam.
Nem töltöttem el fél óránál többet az épületben, azonban ennek a harminc percnek sikerült úgy összezavarnia, mint még semmi másnak, a kérdések pedig csak úgy szaporodtak bennem.
Louis vetett egy ellenséges pillantást a biztonságiakra, majd nem törődve a várakozó tekinteteikkel, felém lépett.
- Gyere, tűnjünk el innen! – karolt át, mire megadóan bólintottam, és hagytam, hogy minél messzebb tereljen a teremtől, amelynek ajtajára még egyszer megkíséreltem egy pillantást, azonban be kellett látnom, az események a hátam mögött folytatódnak.
Ez alkalommal is.

A kocsiút meglepően szótlanul telt, bár volt egy olyan érzésem, ennek leginkább én vagyok az oka, elvégre míg a testőrök néha vetettek ránk néhány pillantást a hátsó ülésre, arra várva, mikor kezdünk neki beszélni, Louis is rám sandított egyszer kétszer, hátha hajlandó vagyok végre megszólalni. De miután látta, hogy küzdök a szavakkal, inkább csak megfogta a kezemet, és a telefonjával foglalta el magát, én pedig átadtam a tekintetemet a kint elsuhanó városképnek.
Meg sem kérdezve, merre tartunk.
A fejemben uralkodó káosz egyre inkább átvette felettem az irányítást, míg végül odáig nem jutottunk, hogy jóformán teljesen kizártam a külvilágot, és hagytam, hogy bennem lévő kérdések újabb elméleteket szövögessenek. Hiszen odáig minden világos volt, hogy odaérkeztünk. Leszámítva a Modest! nagyágyúinak kötözködéseit, hogy kihúzzák belőlem azt, amit valószínűleg már úgyis tudnak, a sajtósom szavaival élve. A kérdéseim első felét leginkább a velük kapcsolatos kérdőjelek alkották, miszerint miért olyan rohadt fontos nekik, hogy elbizonytalanítsanak. De akármennyit is agyaltam a lehetséges válaszon, ugyanoda lyukadtam ki; ők sem rajonganak kettőnkért.
Álljanak be a sorba.
Corinne és a többiek felbukkanása viszont már más téma volt, ha azt nézzük, egyértelműen elhallgat előlem valamit, és ha figyelembe vesszük, hogy ezt még csak tagadni sem akarta, az már csak hab a tortán. Nem számít, hányszor gondoltam át alaposan a tényeket, egész egyszerűen fogalmam sem volt arról, mégis mi dolga lehet a fiúk menedzsmentével, amit nem akar elmondani nekem.
Avery, van egy kis problémánk.
Azon kívül, hogy nem vagy őszinte velem, Corinne?
Annyira belemerültem a gondolkozásba, hogy szinte észre sem vettem, ahogy az autó lelassít, majd ezt követően félreáll az út szélén. Felkaptam a fejem, majd pedig kérdőn Louis felé pillantottam, azonban ő már ki is csatolta a biztonsági övét.
- Gyere, sétálunk egyet! – tette ezt meg az enyémmel is, és még mielőtt bármit is reagálhattam volna, már ki is lökte az ajtaját, egy pillanattal később pedig már az én oldalamon lévőt is kitárta előttem.
Pislogva követtem az utasítását, bár fogalmam sem volt, pontosan mit tervez ezzel a sétával, azonban ahogy körbepillantottam, be kellett látnom, a helyszínt egész jól kiválasztotta, még ha véletlenül, akkor is.
Valahol a külváros környékén lehettünk, és bár már egy ideje londoninak mondhatom magam, be kellett ismernem, távolról sem volt ismerős az előttünk elterülő végelláthatatlan park. Azonban látva, hogy rajtunk kívül jóformán senki sem tartózkodik a környékén egy kiló méteres körzeten belül, elérte nálam, hogy máris kedveljem.
- Hol vagyunk? – érdeklődtem, miközben hagytam, hogy a kezét az enyémbe csúsztassa, és maga után húzzon.
Megkíséreltem egy pillantást a hátunk mögé, mire meglepetten vettem észre, ahogy Derek és a másik testőr jó pár méterrel lemaradva halad mögöttünk, miközben kedélyesen társalognak. Az összes ellenszenvem, amit irántuk éreztem, egy csapásra elpárolgott a tényre, miszerint nincsenek a nyomunkban, csak hogy beszélgethessünk.
- Az egyetlen helyen, ahova még senkit sem hoztam. – nevette el magát Louis, azonban a keserűséget még így is sikerült kivennem a hangjából. Látva az értetlen arcomat, folytatta. – Az elengedhetetlen társaságomon kívül, persze. – biccentett a saját testőre felé.
- Nem is tudtam, hogy van rejtekhelyed. – mosolyodtam el halványan.
- Ahogy vesszük. – vonta meg a vállát. – Nem sok ismerőssel futottam itt össze, az kétségtelen. És valóban nem hoztam még ide senkit.
- Engem mégis sikerült. – jegyeztem meg halkan.
Ez alkalommal ő volt, aki mosolygott.
- Te kivétel vagy. – mondta. – Jóformán mindenben. – tette hozzá alig hallhatóan, mintha csak magának beszélne.
- Miért? – csúszott ki a számon, még mielőtt alaposan átgondolhattam volna.
De ahhoz túlságosan is nyomta a lelkemet, hogy ez alkalommal is figyelmen kívül hagyjam. Elvégre Louis tényleg túl sok mindenbe enged betekintést a részemre, ami meglepő, ha azt nézzük, vannak nálam sokkal régebb óta kialakult kapcsolatai, bizalmasai.
A kisebb hallgatására hivatkozva azt gondoltam, nem fogja megosztani velem ezt a titkát, azonban egy kisebb sóhajtás után megnyílni látszott.
- Mert előtted nem kell azt játszanom, hogy minden rendben. – közölte. – Te már az első pillanattól kezdve nem úgy álltál hozzám, ahogy a többiek, bár ezt eleinte utáltam. – rázta meg a fejét, talán az emlékek hatására. – Kicsit furcsa volt, hogy valaki, akit jóformán nem is ismerek, előbb kiszúrja a dolgokat, mint valaki, akit viszont évek óta, érted. Ráadásul rohadtul zavart, hogy olyan sebezhetetlennek tűntél, esküszöm, olyan falat húztál magad köré, amit üthettem teljes erőből, akkor sem tudtam volna ledönteni. Aztán volt az a dolog Párizsban, és akkor esett csak le, hogy a falat nem képzeltem be, tényleg ott van. Onnantól kezdve pedig valahányszor csak feltűntél a színen, egyszerre akartam menekülni előled, és mindent megtudni rólad.
Louis szemszögéből hallani a dolgokat, nehezebb volt, mint azt képzeltem, így nem csodálkoztam, hogy a rövid szünete közben megszólalni sem bírtam, csak vártam, hogy folytassa.
- Igazából szerintem fogalmad sincs, mennyire idegesítettél akkoriban. – nevette el magát.
- Én idegesítettelek téged? – meredtem rá hitetlenül. – Te voltál az, akire ránézni sem lehetett, mert egyből úgy nézett vissza, hogy elbújni volt kedve az embernek.
- Nem voltam valami barátságos, az tény. – húzta el a száját. – Mondjuk, most sem vagyok az. De legalább már nem kergetem az őrületbe a többieket. Kivéve, Liam-et, őt most jobban, mint bármikor. Valami elképesztően idegesítő, amikor átcsap a védelmezőbe miattad. – rázta meg a fejét zavarodottan, mire ez alkalommal rajtam volt a sor, hogy nevessek.
- Van oka rá. – mondtam, majd miután rájöttem a szavaim tényleges jelentésére, lehervadt a mosoly az arcomról. – Túl sok.
Louis megállt, mire kérdőn követtem a példáját, a következő pillanatban pedig magához húzott, mire szó nélkül hagytam, hogy magához öleljen.
Egy szót sem kellett szólnia, elvégre ebben az egyetlen mozdulatban benne volt minden megerősítés, amire vártam. Pontosan tudtam, hogy támogat, nem kellett ehhez kimondania.
Ahogyan ő is tudta, hogy mellette állok. Máskülönben nem hozott volna el az egyetlen helyre, amit senkinek sem mutatott még meg eddig.
Elhúzódtam tőle, majd egy ideig szótlanul folytattuk az utunkat, azonban miután a telefonja már vagy harmadszorra szólalt meg, miszerint valami értesítése van, kissé idegesen kapta elő, hogy megnézze, mi olyan sürgős az illetőnek, aki keresi.
Némán tanulmányozta a képernyőt, miközben a tekintete egyre inkább elsötétült, mire rosszat sejtve az ajkamba haraptam, arra várva, mondjon valamit.
Aztán, mintha mi sem történt volna, a következő pillanatban zsebre vágta a készüléket, és egy mosolyt magára erőltetve fordult felém.
- Minden rendben? – kérdeztem, miközben továbbindultunk.
- Persze. – válaszolta, azonban egy pillanatig úgy tűnt, mintha remegne a hangja.
Nem feszegettem a témát, bár a gyanú ismét kezdett elhatalmasodni rajtam, a rossz előérzettel együtt, miközben azért fohászkodtam, csak ő legyen velem őszinte.
Azonban nem bírtam elhessegetni a kétséget, miszerint ez alkalommal talán jobb, ha nem tudom, most mi folyik benne.


Helló mindenki!<3
Ahogy ígértem, itt is lenne a 33. fejezet, és most nem túlzok, ha azt mondom, csodás jelenségnek tartom, hogy elkészültem vele időben, ugyanis magamat ismerve már szerdán lehetetlen küldetésnek tartottam az egészet.:DD
Mindenesetre szeretnék köszönetet mondani az előző részhez érkezett pipákért, véleményekért, mint mindig, nagyon jó érzéssel töltött el olvasni a visszajelzéseket, fogalmatok sincs, mennyire feldobtatok, és mennyire jól esett az összes, szóval nagyon-nagyon köszönöm!<333 Ti vagytok a legjobbak, bárki mond bármit.:))
Hatalmas rohanásban vagyok, szóval nem is pazarlom tovább a szót, vigyázzatok magatokra, jövőhét szombaton találkozunk, addig is élvezzétek ki a szünetet, és kellemes ünnepeket!<333

-xoxo, Sophie V.

10 megjegyzés:

  1. Édes drága Sophie!
    Te most komolyan ennyire hidegvérű gyilkos vagy? Esküszöm neked tövig rágtam a körmeimet, miközben végig olvastam a részt. Te szörnyeteg vagy.
    Na jó, a "fangörlingelést" befejeztem, és megpróbálok néhány sort normálisan leírni.
    Először is, ma senki nem süketült meg, mert nincs is itthon senki, így büntetlenül sikítozhattam és ugrálhattam, aminek egy enyhe lila folt lesz az eredménye, mert bevertem a szekrény sarkába a térdemet. Ügyes vagyok nagyon :)
    Másodszor, ez a rész valami fenomenális lett, de komolyan. Ennyit izgulni, remegni, rettegni és mosolyogni, örülni, körmöt rágni, "úristen"-eket hajtogatni egyszer sem sikerült, pedig ez a 33. alkalom, hogy csinálom. Szóval még ilyen téren is tudsz újdonságokat okozni, még ha képletesen is értjük.
    Egyszerűen remek lett ez a rész, és tudom, hogy sablonos kifejezés, de egyszerűen imádtam és alig várom, hogy végre fény derüljön az elvarratlan szálak végére.
    Jövőhéten találkozunk, neked is kellemes ünnepeket, sok locsolót és annál több csokit kedves!
    xx Lorette T. <3
    ui.: Uhhh egyidősek vagyunk :333 Ez tök jóóóó :333 Mikor töltöd a 17et? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lorette!
      Esküszöm neked, én már nem tudok mit mondani, hogyan mentegetni magam az ügyben, hogy egyáltalán nem állt szándékomban senkit sem megölni:DD<33
      Dee annak kifejezetten örülök, ha sikerült megkímélned a családot, ellentétben a sérüléseddel, amiért ezúton is elnézést kérek, komolyan nem állt szándékomban maradandó károsulást sem okozni senkinek!<333
      Ahogyan amiatt is iszonytatosan boldog vagyok (és ilyenkor én ugrálok örömömben) ha sikerült elnyernie a tetszésedet a résznek, minden hangulatingadozásával együtt, elvégre kicsit amolyan egyszer fent, egyszer lent érzésem volt, miközben írtam, már ami a hangulatát illeti. Drágám, számomra ez egyáltalán nem sablonos, sőt, minden egyes alkalommal iszonyúan boldog vagyok, valahányszor csak azt olvasom, hogy tényleg tetszett egy rész, szóval nem számít, hányszor írod le, nekem mindig hatalmas öröm!<333
      Az elvarratlan szálak pedig hamarosan megoldódnak.:)
      Egyébként én jövő márciusban töltöm a 17et, még csak most lettem 16:(

      Jövőhéten látlak, addig is vigyázz magadra, drága, és köszönöm szépen, hogy írtál!<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  2. Draga Sophie.
    El se tudod hinni mennyire megorultem mikor lattam hogy van uj resz. Szuper husveti ajandek.
    A resz mint mindig csodas. Eskuszom ez mar annyira elcsepelt hogy dmen erzem magan kinosan. Kene egy szotar benne szavakkal amikkel a blogodat illethetnem. Mert igy... Ahh. Hagyjuk.
    A Modest! eleve a fekete listamon van egy ideje de ahogy latom te sem sziveled oket. Megertem hidd el. Louis. O Louis miert vagy te Louis? Istenem azt a cukisagot. Most ugy megolelgetnem.
    Tetszett hogy lathattuk az o szemszogebol is a talalkozasukat. Nem lepodtem meg rajta hogy ennyire idegesitette Avery.
    Istenem de aranyos volt mikor elmondta hogy meg senkit se vitt el a kis rejtekhelyere csak Averyt.
    Ez most nyugisabb resz volt viszont itt volt a noverem baratja es itt videojatekoztak en meg ilyen rango szemekkel mint Corinne probaltam magam nyugtatni hogy ne uvoltsek rajuk. Aztan azon rohogtek hogy a Rebi -nover- talalt egy kepet amin egy pasi volt rajta az 1D es Zayn athuzva alatt 1 megvan maradt 4. Ezen rohogtek en meg nekik basztam -bocsi- a telefonomat so irhattam ujra a komimat. De no problem. Itt vagyok immar nyugodtan korulveve egy jajgato sraccal es gyilkos szemekkel meregeto noverrel. Szep kis csalad.
    De ennyit rolam. IMADLAK hogy ilyen hamar hoztad a reszt. Halam uldozni fog
    kellemes unnepeket.
    Pussz Barbee <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám.
      Ahogy ígértem korábban, hoztam is, el sem tudod hinni, mennyire örülök, hogy sikerült.:)
      Jesszus, dehogy elcsépelt, ne csináld már, virulok, mint egy idióta, akárhányszor csak ilyeneket írsz/írtok, és iszonyúan jól esnek. A szótáras részen pedig még mindig röhögök, esküszöm, fergeteges, imádlak!:DDDd<333
      Ez az egész Modest! téma számomra igen ködös a való életben is, ezt próbálom itt is éreztetni, de valóban nem a kedvenceim. Túl furcsa. Hmmm. Ami Louis barátunkat illeti, az előző részekre visszanézve, rég volt már ilyen komolyabb beszélgetése Avery-vel, gondoltam ideje lenne már, de naaagyon örülök, ha tetszett ez a szál.<33 Plusz még nem nagyon fejtettem ki a kettejük történetét Lou szemszögéből, de szerintem arra majd még bővebben sort kerítek.;)
      Wow, drága, te aztán harcias vagy, bár tekintve, hogy én is utálom, ha hangoskodnak mellettem, miközben olvasok, megtudlak érteni.:DD<3 Ami pedig a képet illeti, szerintem én is hasonlóan reagáltam volna, magamat ismerve.
      Én meg IMÁDLAK, amiért itt vagy, és egyáltalán olvasol, és írsz, és inspirálsz meg minden, szóval szerintem az én hálám kéne hogy üldözzön.
      Vigyázz magadra, drága!<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  3. Wow...Utállak is meg szeretlek is. Szerintem én kíváncsibb vagyok mint Avery:D Mit rejtegetsz előlünk, olvasok elől királynő?:D Louis is miféle kis üzeneteket kapott? Ah mikor lesz új rész?! Én ezt nem bírom idegekkel..:D Kezdem átérezni a saját szerencsétlen olvasóimat is. Mindenesetre remek lett, szép fogalmazás és remek történet vezetés. Folyton az utalások amik annyit engednek hogy izgulj mégis mi lesz. Ugyanis valami van de hogy megtudjuk rögtön könnyedén...pff szép álom volt:D Remek kis húsvéti ajándék volt a rész bár most mire megint lenyugszom addigra jön a következő...ördögi körforgás:D Fantasztikusan írsz:) Öröm olvasni a gyorsan fogyó sorokat! Imádás van! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Leragadtam a királynő megszólításnál, amire azt kell hogy mondjam, jesszus, ne csináld.
      Amúgy meg, lassan már én magam is elvagyok tájolódva már ami a történéseket illeti, komolyan listát csináltam, hogy ne felejtsek el mindenre megoldást keresni.:DD Dee megígérem, hogy fokozatosan mindenre fény fog derülni, minden rejtegetést felfedek.:) Amúgy lehet, azért húzok mindenkit, mert engem is húztak annak idején, amikor csak olvasó voltam, ki tudja, bár lehet nem rajtatok kéne levezetnem.<3
      Mint ahogy korábban említettem már, tőled pozitív 'kritikát' olvasni külön megtiszteltetés, szóval nagyon szépen köszönöm, fogalmad sincs mennyit jelent, de tényleg!<33
      Igyekszem a következő résszel, hogy lehetőleg ne legyen csúszás.:)
      Én is imádlak. xx

      Törlés
  4. Üdv újra.
    Költői kérdés, mert erre még nem kapom meg a választ, de megkérdem. Mit titkol Corinne? Mi van itt mindenki dinka?
    Louis úristen olyan kis cuki volt már belebújtam a képernyőben és csak mosolyogtam.*-* Olyan kis aranyos volt.:)) Elsőnek ki nem állhatod, aztán idegesít és aztán halálosan belé szeretsz ez történt Louis drágánkkal.:))
    Meg jött a nyuszikám! És ez a legjobb nyuszi ajándék már csak egy kis képzelet erő és Louis fehér nyuszi jelmezbe van és Avery az idomár.:D Kattog a képzeletem.:P
    A rész, mint mindig fantörpikus rész lett és szívinfartusos.:)) Szívinfartusos igazi egészségügyis vagyok.:D
    Avery én tudni akarom mi folyik most Louisban szóval kérek nyomozd ki nekem, mert én kíváncsi vagyok.:))
    Fantörpikus rész!:))*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Lassan már én sem értem, mi folyik itt, belebonyolódok a saját történetembe, de nincs több titok, megígérem!
      Vicces, mert pont tegnap tárgyaltuk meg az egyik bennfentes barátnőmmel, hogy mennyit változott Louis a történet során, ahogyan a kapcsolata Avery-vel is. Esküszöm, nekem is sikerült még legalább hússzor jobban beleesnem, miközben írtam, bár mindez a képzeletem szüleménye.
      Ami pedig a te képzeletedet illeti, mondtam már, mennyire imádom?:DD<333
      Meg téged is, természetesen.
      Avery nem hagyja magát valami könnyen, ez alkalommal legalább is biztosan nem fogja, szóval hamarosan fény fog derülni az igazságra.;)

      Köszönöm-köszönöm, hogy írtál, drága, vigyázz magadra, és jövőhéten találkozunk!<333

      -xoxo, Sophie V.

      Törlés
  5. Drága Sophie!
    Nem szoktam sűrűn irni es talan most sem fog a szokasomma válni, de azt kell mondjam, most jutottam el arra a szintre hogy szeretem a tortenetet, pedig tudod jol, hogy hogy alltam hozza az elejen..mostanra viszont az egyik kedvencem lett:D
    Talan tegnap volt eloszor, hogy tenyleg erdekelt mi lesz a folytatás, es mivel te vagy ilyen édes, elmesélted nekem mit tervezel:DD<3
    Jó érzés tudni valamit, amit a többiek még nem tudnak, még ha most gonosznak is tűnök:D
    De mindenképp azt ajánlom, hogy olvassa mindenki amíg tart, mert lesznek itt még meglepetések!;)
    Összességében tudod hogy imadom Laveryt, mert hat ki ne szeretné őket haha
    De azt kell mondjam, egy másik páros azert jobban bejon:$ (Bocsi ha ez spoilernek szamit lol)
    Ui.: imádom a blogot, de sosem fogom annyira imádni mint téged<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát kit látnak szemeim, csak nem egy Trixie? Téged meg mi szél hozott erre, lányom?:DDD<333
      Mint a legrégebbi olvasója az olyan történeteimnek is, melyek még nem láttak napvilágot, azt kell hogy mondjam, hiányolom az állandó kommentelésedet, de tekintve, hogy kapok én abból eleget személyesen is, nem panaszkodom. Az, hogy sikerült végre megszeretned a történetet, számomra a megtiszteltetés, sweetheart. Igen, pontosan tudom, hogy ez egy hosszas folyamat volt.:DD
      Te idefigyelj, egyetlen spoiler, és megöllek, remélem tudod, nem kihasználni a helyzetedet, oké?:DD<33 És még shippeled is őket, hát meghalok rajtad. Meg hát persze, a másik párost is, ez alap.
      Most mondanám, hogy utállak, de hát természetesen imádlak, azért remélem, még látlak errefelé (is).;) Csókoltalak. x

      Törlés